A Flow Center body&mind terem
Ha ismertek, olvastok, tudjátok a mániámat arról, hogy mozogni csak szépen tudatosan érdemes, meg hogy mennyire fontos az, hogy mindenki megtalálja a neki való mozgást.
Végre lett egy hely Budapesten, a Flow, ami ennek jegyében nyílt. Mármint felkértek, és a hitvallásom mentén dolgoztam ki a koncepciót, és szerencsére a vezetőség is osztozik a szemléletemben, így lett a Flow olyan hely, ahol a mozgást teljesen jó lélekkel javasoljuk, fitnesz-üzemeltetői kompromisszumok nélkül.
Nagyon, nagyon sok edzővel és oktatóval találkoztam és beszéltem, így lett a Flow-ban egy rakat olyan szakember, akik magukévá tudják tenni a látásmódunkat, és jó edzők. Értenek ahhoz, amit csinálnak, és nagyon élvezetes órákat tartanak.
Hogy mi van a Flow-ban? Csupa olyan óra, ami a testtudatra, a mozgás szeretetére és saját magunk ismeretére “nevel”. És közben persze fejleszt: állóképességet, kitartást, izmokat, belső harmóniát.
Lett persze – pont ez ne lenne? :) – a body&mind vonalunk. Nem szeretnénk és nem is fogunk a hagyományos jógastúdiókkal versengeni: akinek az a fajta spirituális közeg kell a jóga megéléséhez, füstölőkkel és hagyománytisztelettel, annak már úgyis megvan a törzshelye. Aki kicsit modernebb, európaibb közeget keres a jóga gyakorlásához (horribile dictu azért, mert fizikai szinten kicsit jobban megéli, mint szellemi szinten), az viszont megtalálja a dinamikus jógát, vinyasa flow-t, az irodamunkásoknak office jógát, stresszoldó, vitalizáló és reggelindító jógákat. Hogy továbbmenjünk a sorban, ott vannak a Pilates óráim és most már stretching is, ott a BodyART, kétféle – dinamikusabb és könnyebb, statikusabb – gerinctréning azoknak, akiknek a háta-dereka tönkrement az ülőmunkába. A legtáncközelibb óra a Port de bras, és itt a sor vége.
Azoknak, akiknek nem jelent elég kihívást a talaj elérése hajolásban, csupa olyan kondicionáló óra van, ami koreográfia nélkül fejleszt – na és persze ami nem öl meg, az megerősít, ezúttal szó szerint. Alakformálók a csajoknak. Az erőközponttal dolgozó alakformáló Body Balls, kislabdával. Klasszikus kondióra mindenkinek, aki nem ijed meg egy kis kihívástól. Reggeli spártai kiképzés főleg fiúknak: húzódzkodó létra, zsámoly, egyensúlyi eszközök, TRX included. (Az edző azt mondta, ne próbáljam ki, mert nem szeretné, hogy lesérüljek, kackac. Reggel 7-kor én maximum a tengelyem körüli megfordulásra vagyok képes.) TRX és cross training azoknak, akik felveszik a kesztyűt. A kedvenc órám ezúttal eszköz nélkül, az erősítő-core traininges-nyújtó alakformáló special (leánykori nevén strike zone). A közös mindegyikben az, hogy feszegetheted a határaidat, de az edzők segítenek, hogy jól csináld, sőt, csak jól lehet csinálnod, és nem a lendület visz előre. (Az összes óratípus leírása itt.)
Elkerülendő a kifogásokat – nincs időm, miért pont ekkor meg akkor nincs óra – reggel 7-től vannak órák a hajnalban és munka előtt ráérőknek, kísérleti jelleggel szerdán délelőtt anyukáknak, egyetemistáknak, orosz milliomosfeleségeknek, délben irodai ebédidősöknek. Délután 4-kor nagyon klasszul egyszerre vannak órák a két teremben gyerekeknek és szülőknek, gyerekfelügyelet megoldva. És persze késő estig a dolgozó embereknek, vagy a gyereket fürdetés után lerakva szabadulóknak. (A teljes órarend itt.)
Ja és hogy miért Flow?
A Flow (…) meghatározás szerint az, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette és az élmény maga lesz annyira élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, mégpedig nem valamilyen távoli cél vagy külső jutalom érdekében, hanem pusztán magáért a cselekvésért. (innen)
A weboldal: www.flowcenter.hu, a cím pedig XIII. Tutaj u. 5. (Tutaj u.-Hegedűs Gy. utca sarok, kék metró 5 perc)
Az Első Bérlet, amivel végig lehet próbálni az órákat, 14 napig érvényes 7.900 Ft-ért. Menjetek, és mindenki keresse meg magának azt a mozgást, amit szerethet, imádhat, és teljesen feloldódik benne :)